BÉM Borsodi Érc, Ásvány- és Nyersanyag Feldolgozó Mű Zrt.
3791 Sajókeresztúr, Ipartelep.
tel: +36 46 / 527 262
fax: +36 46 / 527 261
Hulladék-e a hulladék?
A hulladékgazdálkodási törvény kimondja, hogy a hulladékban rejlő anyag és energia hasznosítása érdekében törekedni kell arra, hogy a hulladék a lehető legnagyobb arányban ismételten felhasználásra kerüljön.
A felhasználás egyben azt is jelenti, hogy olyan nyersanyagokat, amelyekre egyébként természeti környezetünkön súlyos, nejezen gyógyuló sebeket ejtve tudunk csak szert tenni , amennyiben ez lehetséges, hulladékkal kell helyettesítenünk. A törvény éppen ezért megerősíti az anyagában történő hulladékhasznosítás elsőbbségét a hagyományos huladékkezelő- hulladékártalmatlanító tevékenységgel szemben A cél több annál, mint egyszerűen hulladék depóniákkal biztonságban együtt élni; a cél azok felszámolása úgy, hogy bányászott nyersanyagok kiváltásával természeti környezetünk javára is hasznosítsuk.
Mi, a BÉM Zrt.-nél nem egyszerűen azon munkálkodunk, hogy eltüntessük szem elől, elfedjük, vagy ártalmatlanítsuk a hulladék hegyeket, hanem azon, hogy anyagukat felhasználjuk, azaz az ipar számára hasznosítható nyersanyagot állítsunk elő belőlük. Az ipari hulladékok anyagában történő hasznosítási lehetőségének megteremtése céljából éppen ezért döntött úgy a Metaltrade Hungaria Kft. 1997-ben, hogy megvásárolja a Borsodi Ércmű telephelyét és ott ipari méretű hulladékhasznosító technológiát honosít meg. Ráadásul a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény elvárásaira tekintettel a megvalósított ún. „barnamezős” beruházás kapcsán elkerült minden olyan környezeti igénybevételt, mely igénybevétellel egy „zöldmezős” beruházás során feltétlenül plusz környezeti terhelésként lett volna szükséges számolni.
A 26-os számú főútvonal és a Miskolc-Ózd vasúti fővonal között elhelyezkedő, Miskolctól 6 kilométerre található, logisztikai szempontból rendkívül kedvező adottságú telephelyen 2003. júniusától működő hasznosító mű kielégíti a hatályos nemzeti és uniós szabályozás, valamint a hatóságok határozatban előírt követelményeit is. E mellett a BÉM Zrt. törekszik arra, hogy az átvett ipari hulladékokból olyan minőségű alapanyagot gyártson, mely az iparágakban termékként felhasználható, így az általa végzett hulladékhasznosító tevékenységgel lehetőséget kínál a régió gazdasági társaságainak, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően, anyagában történő hasznosítással kezeltessék hulladékaikat.
Társaságunk tájékoztató füzetét elérheti a "letöltések" menüpont alatt.
1. A természeti erőforrásokkal való takarékos bánásmód gyakorlati megvalósulása.
2. A nem megújuló erőforrások kitermelésének mérséklése.
3. A hatékony és takarékos anyag- és energiafelhasználás. Azáltal, hogy a hulladékból gyártott termék természetes alapanyagból gyártott terméket vált ki.
4. Emelhető a legtöbb hulladékfajtánál fennálló alacsony hasznosítási arány, az ipari hulladékok esetében.
5. Megoldható a nagy mennyiségben tárolt hulladék nyersanyagkénti felhasználása. Fokozatosan felszámolhatóvá válnak az elmúlt évtizedekben kialakult, nem megfelelő hulladék-elhelyezésből származó veszélyeztető források és szennyezett területek.
6. Minimalizálható a lerakással történő ártalmatlanítás jelenleg igen magas aránya.
7. Az anyagában történő hulladékhasznosítás összességében a legolcsóbb hulladékkezelési forma.
1. Vasérc agglomerátum gyártás
A vasérc zsugorítvány, mint vaskohászati alapanyag gyártása elsősorban kohászati alapanyagok és nem veszélyes
hulladékok felhasználásával történik. A technológiából kikerülő késztermék a hazai kohászati termelés csökkenését
követően exportra is kerül.
2. Magas vastartalmú agglomerátum gyártás
A BÉM Zrt. fő tevékenysége, a magas vastartalmú zsugorítvány gyártása, ipari veszélyes és nem veszélyes hulladékok hasznosításával.
Ez a technológia, képes a magas vastartalmú kohászati és gépipari hulladékok és veszélyes hulladékok meghatározott csoportjának
késztermékké alakítására. Az előállított késztermék vaskohászati alapanyag, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét.
3. Ásványi anyagok őrlése
Társaságunk 1997. óta végzi a cement- és üvegipar számára fontos mészkő-, koksz- és aglóérc őrlemények előállítását.
Az ásványi anyagok feldolgozásához megfelelő törő és őrlő berendezésekkel rendelkezünk, amelyek alkalmasak arra, hogy a
megrendelők igényeinek megfelelő méretű őrleményeket állítsunk elő.
4. Törés, őrlés, osztályozás
A telephelyünkön meglévő törő- és őrlő berendezések alkalmasak különféle fizikai kezelésre.
5. Egyéb ásványi anyagok hőkezelése
Ásványi anyagok szárítása, kalcinálása, kristályvíz eltávolítás. Ásványi anyagok keverékképzése, aglomerizációja.
6. Speciális környezetvédelmi szolgáltatások
-Környezetvédelmi tanácsadás
-Környezetvédelmi felülvizsgálat végzése
-Hulladékgazdálkodási rendszer megtervezése, hulladékgazdálkodási terv elkészítése
-Környezeti kárfelmérés, kármentesítés megtervezése, kivitelezése